Érzelmek helyett tények: Magyar Péter az egyik ígéretét betartotta, a másikat nem – de mindkét tette ugyanabba az irányba visz

A Tisza Párt és Manfred Weber érdekei kétségkívül fontosabbak a magyar emberek életminőségénél.

A Tisza Párt és Manfred Weber érdekei kétségkívül fontosabbak a magyar emberek életminőségénél.
Közös ígéretet tett a három nagy párt.
Friedrich Merz zsákutcába került, teljesítenie kell. Ralf Schuler írása.
„Nem szeretnénk, hogyha »baleset« lenne” – fogalmazott a külügyminiszter.
Álmai között szerepelt, hogy külön negyedet, közösségi házat hozzon létre az LMBTQ-csoportoknak, sőt az önkormányzati munkába is bele akarta vonni őket.
„Olyan politikai ígéret is elhangzott, amely az igazságszolgáltatás legitim vezetői elleni fellépést jelentett be” – fogalmazott Varga Zsolt András.
„Közösen kell fellépnünk azokkal az erőkkel szemben, amelyek a magyar nemzetrészek jogainak csorbítására törnek” – írta levelében a miniszterelnök.
A kormány szerint az árrés-szabályozás akár 2 százalékponttal is mérsékelheti az élelmiszer-inflációt.
Az Euractiv szerint Donald Trump győzelme miatt felbátorodtak a magyarok, és várhatóan az újabb oroszellenes szankciók megszavazásánál sem hagyják magukat.
Emlékezetes, hogy a többszöri kérésre megosztott pénzügyi beszámolójuk is hemzsegett a pontatlan és elnagyolt adatoktól.
A német lakosság 70 százaléka változást vár az illegális bevándorlással kapcsolatban, ez azonban nem valósult meg.
Bryan Leib az egyik leghangosabb kritikusa volt a magyarországi nagykövetnek és következetesen megvédte Magyarországot.
Nagy bajba kerül az az Európai Bizottság, ha nem állja a szavát.
Az USA hivatalosan kijelentette, hogy nem támogatja „Tajvan függetlenségét", és hogy békés megoldást sürget a Tajvani-szoros mindkét oldala által elfogadott módon.
A biztonságpolitikai szakértő hangsúlyozta, Donald Trump minden ígérete koncepcionálisan szemben áll a demokratákkal.
A megválasztott amerikai elnök a támogatóinak, valamint az ellenlábasainak is világosan üzenet.
A Tisza elnöke továbbra is titkolja pártja zavaros pénzügyeit.
A miniszter szerint a V-Híd Zrt. megzsarolta a projekt megrendelőjét, a magyar államot.
Egy apró pillanatig tegyünk úgy, mintha egyszer, egyetlen pillanatra is komolyan gondolt volna bármit is azok közül, amiket mondott.
Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó.